HAJERŐSÍTÉS, HAJKONZERVÁLÁS

Drakula-haj? Vámpír-haj?

Nem régóta használjuk az arc (nyak, dekoltázs, kézhát) bőrének fiatalítására a vérlemezkékben gazdag saját plazmát (PRP), amit Drakula-, vagy Vámpír-terápia néven ismer a nagyközönség. Most új területet hódít meg előnyös tulajdonságaival.

Új hajnövekedést serkentő módszer? Valóban?

Olyan sok csodaszerről hallottunk már, amikről később kiderült, hogy valódi hatásosságuk megkérdőjelezhető, vagy éppen csak átmeneti, ha van egyáltalában. Alig mer hinni az ember!

Állatkísérletek sikere után, emberi alkalmazás is igazolta a PRP (trombocitában gazdag saját plazma) hatékonyságát, amiben, végül is, semmi meglepő nincs.

Miért? Mert azt, hogy a koncentráltan beadott, saját trombocita többféle növekedési hormont, meg egyéb, regeneratív folyamatokat irányító és serkentő szöveti (főleg fehérje természetű) anyagokat tartalmaz, melynek hasznát az ortopédia, sebészet, plasztikai sebészet, égésbetegek gyógyítása alkalmával már 30 éve hasznosít az orvostudomány.

Fél évvel ezelőtt japán kutatók igazolták, hogy PRP hatására megvastagodtak a hajszálak és a hajszálakat termelő tüszők vérellátásának fokozódása szövettani vizsgálattal igazolható volt. Egyelőre új tüszők képzésére, tehát haj sűrítésére csak kecsegtető állatkísérleti eredmények vannak, de ami késik, az nem múlik…

Ha egy régióban ritkulni kezd a hajállomány, ott alapos vizsgálatnál észlelhető, hogy más területekhez képest elvékonyodnak a hajszálak, és növekedési ütemük lelassul. Ez, az azonos hosszúra vágott hajszálak későbbi, hosszbéli egyenetlenségéhez vezet. Tovább követve a történéseket a lassabban növekvő hajszálak göndörödése már kihullás előtti stádiumot mutat. A háttérben a hajszálat termelő tüsző sorvadása zajlik. A PRP-vel ezt a folyamatot megállítjuk, és a tüszőt tudjuk újra aktivizálni. A hajszálak vastagodása, gyorsabb növekedése jelzi, hogy a tüsző vérellátása új erek képződésével megjavult és ez által új életre kelt.

Ha a hajszálak vastagodnak, akkor a meglevő hajállomány anélkül, hogy szaporodna fokozottabb fedést biztosít. Hosszának igény szerinti megválasztásával pedig, előnyös frizura alakítható ki.

Várjuk az érdeklődőket személyes vizsgálatra!

Tájékoztató a vérlemezkékben gazdag saját plazmával

végzett hajerősítés módszeréről

30 évvel ezelőtt került először alkalmazásra a Vérlemezkékben Gazdag SajátPlazma (PRP, azaz Platelet Rich Plasma), és egyre több területen váltja be a hozzáfűzött reményeket. Szövetregeneráló hatását szájsebészetben, ortopédiában csontképzésre alkalmazzák. Sportsebészetben agyonterhelt inak működőképességének fenntartásában, helyreállításában van fontos szerepe. Krónikus fekélyek, égési sebek gyógyításában, szív és érsebészetben is helyet szorított magának. Bőrfiatalító hatását plasztikai sebészektől és bőrgyógyászoktól egyre szélesebb körben igénylik a páciensek, mivel műtét nélkül biztosít remek eredményt.

Legújabban igazolták azt, hogy a szőrtüszőkre kifejtett hatása vastagítja a hajszálakat és gyorsítja a haj növekedésének ütemét.

A hajas fejbőrön kb. 100 000 hajszál biztosítja a fejbőr takarását. A hajszálak vastagsága és sűrűsége, rasszonként és egyénenként nagy variációt mutat. Betegségek, toxikus ártalmak, átmeneti hajritkulást eredményezhetnek, melyek a károsító tényező elmúltával beavatkozás nélkül is rendeződnek.                                                                                                            Más a helyzet azonban, a főleg férfiaknál ismert, de nőknél is jelentkező, hormonális hatásra fellépő hajritkulással, kopaszodással. A fokozatosan kialakuló kopaszsági formát örökletes tényezők befolyásolják, ezért nem véletlen a család férfitagjaira jellemző, a 30-as életévekre kialakuló hajállomány. Ettől kezdve stabilnak mondjuk az állapotot, de folyamatos hajvesztés, ritkulás, ezután is észlelhető, azonban jóval lassúbb ütemben. A kutatások szerint, ennek a folyamatnak a hátterében az adott terület hajtüszőinek férfi hormonokra (DHT) mutatott, különböző érzékenysége van. A hajvesztés néhány növekedési cikluson keresztül válik véglegessé. Előjelei a hajszálak elvékonyodása, elszíntelenedése, „kunkorivá” válása, amit szaknyelven „miniatürizáció”-nak nevezünk. Ez az előhírnöke annak, hogy a tüsző sorvad, és fokozatosan befejezi a hajtermelést. Ezzel az adott terület előbb-utóbb megkopaszodik. Ha befejezte a működését, jelen ismereteink szerint csak hajátültetéssel tudjuk pótolni az elvesztett terület haját. (Ez, más, saját területről való áttelepítést jelent.)

Ameddig a tüsző működésben van, van remény! Főleg most, hogy kiderült, hogy a Vérlemezkékben Gazdag Saját Plazma (PRP, azaz Platelet Rich Plasma) képes a hajtüszők reaktiválására.

Milyen hatása van a PRP-nek (Vérlemezkékben Gazdag Saját Plazmának)?

A vérlemezkékből Növekedési Faktorok (Growth Factors) szabadulnak fel, mint a PDGF, TGFB, ILGF, EGF, meg egyéb, regeneratív folyamatokat irányító és serkentő szöveti (főleg fehérje természetű) anyagok, és ezek hatására: beindul a sejtszaporodás, ős-sejt differenciálódás, ér-újdonképzés, beereződés, falósejtek aktivizálódása, fehérjemolekulák megkötése, kötőszövetképző sejtek szaporodása. A hajszálakat termelő tüszők vérellátásának fokozódása szövettani vizsgálattal igazolható volt. Ennek eredményeként pedig a hajtüsző aktivitásba lendül, vastagabb hajszálakat növeszt, az eddiginél gyorsabb ütemben. Egyelőre új tüszők képzésére, tehát haj szaporításra csak kecsegtető állatkísérleti eredmények vannak, ezért a meglévő tüszőket addig kell óvni, serkenteni, ameddig megvannak.

Ha a hajszálak vastagodnak, akkor a meglevő hajállomány anélkül, hogy szaporodna fokozottabb fedést biztosít. Hosszának igény szerinti megválasztásával pedig, előnyös frizura alakítható ki.

Hogyan történik a kezelés?

1.     Állapotfelmérés után, esetleges előkezeléseket követően (pl. korpásodás kezelése)

2.     Könyökvénából vért veszünk

3.     A vér kezelésével kinyerjük a saját Vérlemezkékben Gazdag Plazmát

4.     Helyi érzéstelenítés után

5.     A kezelendő területre apró szúrásokkal, a trombocita gazdag plasmát injiciáljuk

6.     A biostimulációs folyamatok beindításához a kezelt területen enyhe melegítést alkalmazunk

7.     A beavatkozás után multivitamin szedését ajánlom (Pl. Supradyn drazsé)napi 2×1 tablettát 20 napon át, majd napi    1  tablettát.

Mikor nem végezhető?

Gyulladt fejbőr, hepatitis (fertőző májgyulladás), aktív kemoterápia és véralvadási zavarok (pl. trombózishajlam) esetén.

Ismételhető?

A látványos hatás eléréséhez az első kezelés után 2 hónappal, majd újabb 2 hónap múlva célszerű ismételni. Ezt követően, egyéni igény szerint ismételjük a beavatkozást.

Van veszélye?

Mivel saját testanyag visszaadásáról van szó, melyet zárt rendszerben kezelünk, gyakorlatilag nincs mellékhatása, veszélye. A tűszúrások elfertőződése könnyen kivédhető a bőr védelmével, dezinficiálásával.

Tel: +36-30-560-85-28, +36-20-662-92-93

ÁRAK